Kiadványok

  • Az Irodalomtörténet repertóriuma, 1912–2012 213. Buda Attila (szerk.): Az Irodalomtörténet repertóriuma, 1912–2012 Megjelenés ideje: 2016
    Terjedelem: 332 oldal
    Bolti ára: 2750 Ft

Az 1891-ben alapított Irodalomtörténeti Közleményekkel együtt a két évtizeddel későbbi Irodalomtörténet szintén a magyar irodalomtörténet rendszeres hazai folyóirata lett. Míg az első közleményei a régi magyar – középkori, illetve a felvilágosodás és reformkori, valamint az 1848-at követő évtizedekben alkotó – szerzőknek a munkásságával foglakoznak, addig az utóbbi inkább az éppen aktuális magyar irodalmat helyezi előtérbe, az elmúlt tíz-tizenöt évben más nyelvekre tekintő nyitással. A lap első évtizedeiben közölt tanulmányain, kritikáin, ismertetésein otthagyta nyomát a pozitivizmus, szellemtörténet, adatfeltárás és mentalitásmegragadás, részlet–egész egysége és ellentéte. 1948 után a direkt politikai késztetések minden korábbinál erősebben érvényesültek. Szerzők, tárgyalási módok szorultak háttérbe – korszerűtlen, túlhaladott megközelítések, ideológiai eredetű ítéletek kaptak terepet, léptek a helyükbe. Lényegi változást az 1990-es évek eleje hozott, mellőzött szerzők értékelésének helyreállításával, munkásságuk visszaemelésével, a teljes korábbi évszázad differenciált megközelítésével, a szakmai színvonalat emelő irányzatok szóhoz juttatásával. A repertórium tételei mintegy tükörként mutatják ezt az utat a szakma önvizsgálataként, egyben tanulságul a ma fiataljai számára.

Megrendelés: racio@racio.hu

 

Új könyveink

Top könyveink

Előkészületben

Bögre Zsuzsanna- Asszonysorsok | Letöltés