ració kft. > kiadványaink > hansági-hermann: “mester jókai”

Hansági Ágnes - Hermann Zoltán (szerk.):
”Mester Jókai”
A Jókai-olvasás lehetőségei az ezredfordulónzülesé napjára
borító nagyban

“A kötet a Jókai Mór halálának századik évfordulója alkalmából Révkomáromban, 2004. december 3–4-én megrendezett tanácskozás eredményeit tárja most az olvasó elé. A kollokvium a Károli Gáspár Református Egyetem kutatócsoportja és a révkomáromi Selye János Egyetem példás összefogásával valósulhatott meg. A közös gondolkodásnak a centenárium csupán az apropóját szolgáltatta. Jó ideje világos volt, hogy a párbeszéd azok között a kutatók között, akik a Jókai-életmű szóra bírásán, a művekkel való párbeszéd kezdeményezésén addig magányosan fáradoztak, kívánatos és szükséges már csak azért is, mert a Jókai-revízió, az életmű megítélésének és kánoni pozíciójának felülvizsgálata aligha odázható. […]
A kötet tanulmányai számos ponton olyan kérdések tárgyalására vállalkoztak, amelyek korábban vagy nem merültek fel, vagy ha igen, egy több évtizeddel korábbi kérdezőhorizont szükségszerűen a maitól eltérő, mára relevanciáját vesztett kontextusában. Az itt kibontakozó Jókai-kép azonban nem csupán azért lehet más, mert olyan kérdéseket feszeget, mint a regény és a tömegmédiumok, populáris és elitkultúra, romantika és modernség viszonya. Az a módszertani sokféleség, amely a kötet szerzőit jellemzi, több irányból és többféle motiváció jegyében teszi újragondolhatóvá a Jókai-regények kanonizációjának problémáját. Közös kiindulásként talán mégis arra igyekezvén kísérletet tenni, hogy egy, a modernség felől, és a szó lehető legpozitívabb értelmében modernként is értelmezett romantika nem mindennapi elbeszélői teljesítményét visszaállítsa jogaiba.”

A kötet szerzői: Forgács D. Péter, Fried István, Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Kalavszky Zsófia, Milbacher Róbert, Szajbély Mihály, Szilágyi Márton, Török Lajos.

Megjelenés ideje: 2005
Terjedelem: 188 oldal
Bolti ára: 2200 Ft

Megrendelés (racio@racio.hu)

Vissza a kiadványainkhoz!


 

ráció kft. 2004. minden jog fenntartva - racio@racio.hu