ració kft. > kiadványaink > friedrich kittler: optikai médiumok

Friedrich Kittler:
Optikai médiumok

borító nagyban

“Módszertanilag kényes az a feltevés, mely szerint minden médium szubjektuma az ember. Amikor egy mediális részrendszert annak teljes történeti terjedelmében elemzünk, éppenhogy egy ezzel ellentétes gyanú merül fel, mégpedig, hogy a technikai újítások kizárólag egymásra vonatkoznak, illetve kizárólag egymásra adott válaszok, és hogy éppen ennek az önmagában zajló fejlődésnek az eredménye az érzékekre és szervekre gyakorolt elemi erejű hatás.

Ebben az eladásban – s talán ebben áll hírhedt embertelensége - szisztematikusan megtagadom a lélek vagy az ember újbóli definíciójának kísérletét. Az egyetlen dolog ugyanis, amit ezekről tudhatunk, azok a technikai apparátusok, amelyekről a lélek és az ember a történetük során mindenkor mértéket vesznek.”

Friedrich Kittler (1943) a kortárs német médiatudomány egyik meghatározó képviselje. Optikai médiumok cím könyve a kora-újkortól kezdődően mutatja be a technikai médiumok történetét, a camera obscurától és a laterna magicától a fényképészet, valamint a film feltalálásán át a televízióig és a számítógépig.

Megjelenés ideje: 2005
Társkiadó: Magyar Műhely Kiadó
Egy kötet bolti ára: 2500 Ft

Megrendelés (racio@racio.hu)

Vissza a kiadványainkhoz!


 

ráció kft. 2004. minden jog fenntartva - racio@racio.hu