ració kft. > kiadványaink > oláh - simon - szirák: szerep és közeg

Oláh Szabolcs - Simon Attila - Szirák Péter (szerk.):
Szerep és közeg
Medialitás a magyar kultúratudományok 20. századi történetében

borító nagyban

„Huszonnégy dolgozat a medialitásról. Szélesebb értelemben a medialitás és a kultúra tudományai, szűkebb értelemben a medialitás és az irodalomtudomány viszonyáról. Ebben is egy sajátos összetevőről. A hazai tudománytörténeti hagyományról. Ahogy a 20. századi magyar irodalomtudományban a közvetítés és közvetítettség minőségei és összetevői, variációi és dilemmái – néhány alkotónál – meghatározóan megjelennek. Újraolvassák a magyar elméleti hagyomány néhány fontos mozzanatát. A ma tudományát művelik és a tegnap tudománytörténetét. Ebből következik néhány valódi meglepetés. Korábban is elismert nagyokkal, félig feledett kutatókkal, szándékosan elhallgatott alkotókkal, fel nem tárt folyamatokkal kapcsolatban. Persze nem végezhetik el a tudománytörténeti feltárást. De mutatják: merre kell a részletesebb kutatást megindítani.”
Poszler György

A kötet szerzői: Ambrus Gábor, Bengi László, Biczó Gábor, Dánél Mónika, Dávidházi Péter, Demeter Tamás, Fehér M. István, Fried István, György Péter, Hansági Ágnes, Kékesi Zoltán, Kiss Gabriella, Korner Veronika Júlia, Kovács Béla Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Lőrincz Csongor, Mészáros Márton, Oláh Szabolcs, Sebestyén Attila, Simon Attila, Szirák Péter, Tamás Ábel, Vaderna Gábor

Megjelenés ideje: 2006
Terjedelem: 432 oldal
Keménytáblás, cérnafűzéses kötet
Bolti ára: 3450 Ft

Megrendelés (racio@racio.hu)

Vissza a kiadványainkhoz!


 

ráció kft. 2004. minden jog fenntartva - racio@racio.hu