ració kft. > kiadványaink > tasnádi edit (ford.): cem mumcu

Tasnádi Edit (ford.):
Cem Mumcu
Törökfürdő avagy Sírbolt

borító nagyban

Cem Mumcu a kortárs török szépirodalom fiatal szerzője, aki nemcsak alkotóként, de kritikusként, publicistaként is részt vesz az irodalmi életben. Végzettsége szerint pszichiáter, a lélek finom mozdulatainak pontos érzékelése és szavakba foglalása fontos jellemzője verseinek és prózájának.

E regénye Makber címen 2004-ben jelent meg először Törökországban, s nagy népszerűségre tett szert, azóta hét kiadása látott napvilágot, több külföldi nyelvre lefordították. Ez az első magyar nyelven is olvasható munkája, reméljük, hogy a hazai olvasóknak izgalmas kihívást és szép olvasmányélményt jelent majd.

„Éjfél után a kazánházban valósággal dühödten lobogtak a lángok. Az izzasztópadka alatti kályha vörösen izzott. A tűz és a füst végigjárt minden vezetéket. A tűzforró víz a falakból a mosdómedencékbe folyt. A fürdő soha nem látott forróságig hevült. […] olyan forró volt, mint egy anyaméh… Elégetheti az ember a múltját? Nem ég meg maga is, ha fölgyújtja? Meg tudja semmisíteni a múlt hamuját? Melegedhet a múltja mellett? Megtisztulhat, ha a múltjával mosakszik?”

Megjelenés ideje: 2007
Terjedelem: 100 oldal
Bolti ára: 2300 Ft

Megrendelés (racio@racio.hu)

Vissza a kiadványainkhoz!


 

ráció kft. 2004. minden jog fenntartva - racio@racio.hu