Kiadványok

  • Médiumok keveredése 6. Kékesi Zoltán: Médiumok keveredése Nagy Pál műveiről
    Aktuális avantgárd 4. Megjelenés ideje: 2003
    Bolti ára: 1450 Ft

„Nagy Pál tevékenysége olyan kérdések vizsgálatába vonja be az értelmezőt (többféle módon is), melyek a nyelv és a képek különböző “történelmének”, s ily módon önmegértésünk eltérő közegeinek viszonyát is érintik. Ezek megválaszolására, de akárcsak fölvázolására is csupán részleges igénnyel vállalkozhatom. E kérdések tudatosítására ösztönöz azonban, hogy az utóbbi évek tudományos közgondolkodásának fejleményei – a “képi fordulattól” a kultúra “performatív” értelmezéséig – olyan kutatások kibontakozásának irányába mutatnak, melyek az eddiginél élénkebb közlekedést tehetnek szükségessé a tudományágak között, s ekképp kölcsönösen alakíthatják az egyes tudományok módszertani önértelmezését. Nem abban a hagyományos (pozitivista) értelemben tehát, amikor valamely szaktudományosan eleve meghatározott, önazonosnak vélt tárgy köré gyűjtik a társtudományokat, hogy annak különböző “vetületeit” vizsgálják, inkább abban, amikor a tudományközi kezdeményezések eleve a szaktudományok önreflexiós alapjainak megújítását célozzák. Az egyes tudományágak – s még inkább a művészetek – mindenkori alakulása előre természetesen nem belátható, annyi azonban valószínűsíthető, hogy a tudományok hagyományos rendje döntő változások előtt áll – ha ugyan nem azok bekövetkezte után.”

Kékesi Zoltán 1976-ban született Budapesten. Irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Műhely szerkesztője.

Megrendelés: racio@racio.hu

 

Új könyveink

Top könyveink

Előkészületben

  • Buda Attila:
    MILYEN A NYÁR AMHERSTBEN
    A líraelmélet perspektívái
    Várható megjelenés: 2018.01.25.
    Tervezett ár: 3750Ft
    Tervezett oldalszám: 478
Bögre Zsuzsanna- Asszonysorsok | Letöltés