Kiadványok

  • A szöveg testén túl 233. Kelemen Erzsébet: A szöveg testén túl Megjelenés ideje: 2017
    Terjedelem: 312 oldal
    Bolti ára: 3200 Ft

L. Simon László napjaink irodalmi és közéletének sokszínű és összetett életművel rendelkező személyisége. Eddig megjelent tizenhat könyvében fontos szerepet kap a líra, a vizuális költészet, valamint az irodalom határterületeinek kutatása. Ezért az irodalmi munkásságát feldolgozó, két kötetesre tervezett monográfiámnak most kézben tartott első részében a lírai énre fókuszálva L. Simon korántsem lezárt költői életművének lineáris és vizuális költeményeivel foglalkozom, bemutatva az egyéb vizuális alkotások egy életművön (néha egy köteten) belüli jelenlétét is. Esszéista, próza- és tanulmányírói munkásságát pedig a következő monográfiában dolgozom fel.

A vizuális költészet terén L. Simon László által teremtett új utakat, műfajokat feltárva, a köteteinek, műveinek interpretációs leírásával arra is választ próbálok adni, hogy ez az életmű miképpen járul hozzá a kortárs magyar költészet gazdagításához, valamint a világirodalomhoz. Bemutatom a költői életmű hozadékát, a magyar irodalom életében betöltött inspiráló erejét. Bízom benne, hogy a mű-megközelítésekkel közelebb hozom az olvasót a vizuális költészethez és egy gazdag életmű felfedezéséhez, értékeléséhez is.

 

Kelemen Erzsébet

 

 

KELEMEN ERZSÉBET (1964) Debrecenben élő író, költő, irodalomtörténész és minősített kutatótanár. Doktori (PhD) fokozatot 2011-ben szerzett. Eddig tizenhét kötete jelent meg. Fő kutatási területe a kortárs szépirodalom.

 

Megjelenés ideje: 2017

Terjedelem: 312 oldal

Bolti ára: 3200 Ft

 

Megrendelés (racio@racio.hu)

Megrendelés: racio@racio.hu

 

Új könyveink

Top könyveink

Előkészületben

  • Kulcsár Szabó Ernő (szerk.):
    Verskultúrák
    A líraelmélet perspektívái
    Várható megjelenés: 2017.11.15.
    Tervezett ár: 3990Ft
    Tervezett oldalszám: 520
Bögre Zsuzsanna- Asszonysorsok | Letöltés