Saját kíváncsiságomat akartam kielégíteni, amikor hozzáfogtam a táblás játékok korai történetének kutatásához. Először az antik irodalomban: a klasszikus auktorok félreértették saját régi forrásaikat, amikor unaloműzőként magyarázták a táblás játékokat, a kocka feltalálását pedig a szerencsejátékhoz kötötték.

A napvilágra került régészeti emlékek és a néprajzi párhuzamok révén új kép rajzolódott ki előttem. A könnyelmű szerencsejáték-űzés helyett jóslatkérésre, mágikus praktikákra bukkantam. Így értelmeztem újra a több latin szerzőnél fennmaradt Larentia-Fabula-mondát, amelyben Hercules templomszolgája akaratát fürkészi: az istennel játszik. Lars Tolumnius etruszk király egy számára kétséges helyzetben kockajóslatra bízta a döntést.

Az Ur városbeli királysírok játéktáblái, Tepe Gaura, Harappa és Mohendzso Daro hexaéder-kockái nem a fejlődés kezdetét jelentik, az első malomábrázolások sem egyiptomi templomok tetejébe vésve tűnnek fel, hanem a paleolitikumtól a kelta korig, sőt a kereszténység elterjedéséig folyamatosan látogatott francia kultuszbarlangokban. Marie E. P. König őstörténész kutatásai az Île-de-France hosszú ideig rejtett barlangvilágában adták meg számomra az irányt a táblás játékok és a kocka „őstörténetének” kereséséhez. Ezen az úton haladva rádöbbenünk, mennyire lebecsültük a paleolitikum emberének értelmi képességeit. A játék mellett ott találjuk a jóslást és a mágiát, a vallási és világnézeti elképzeléseket, a filozófia, a matematika, geometria, építészet, művészet, csillagászat kezdeteit, még nem differenciált állapotban. A korai ember nem volt „prelogikus” lény. Úgy érezte, fölötte álló erők játszanak sorsával. De nem akart kocka lenni egy láthatatlan kézben. (Dr. Moskovszky Éva)