Modern értelemben vett magyar kulturális külpolitikáról az első világháború utáni időszaktól beszélhetünk. Ez kezdetben az igencsak szűk mozgásterű klasszikus diplomácia egyik pótlékaként, a későbbiekben pedig annak hatékony segítőjeként fontos szerepet játszott és játszik a magyar kultúra külföldi megismertetésében és a tehetséges fiatalok külföldi továbbképzésének szervezésében. Két fő területe a magyar állam által alapított külföldi magyar intézetek, illetve a külföldi országok egyetemein létrehozott magyar (vonatkozású tárgyakat is oktató) tanszékek és lektorátusok hálózata. Ujváry Gábor magyar, osztrák és német levéltárak és kézirattárak anyagait is fölhasználva kutatja e napjainkban is komoly érdeklődést kiváltó intézményrendszer múltját. Összefoglalójának első kötetében a magyar kulturális külpolitika előzményeit, két világháború közötti fontosabb eseményeit, a római, a konstantinápolyi magyar intézetek, a berlini egyetem magyar tanszékének és az ottani Collegium Hungaricumnak a történetét mutatja be.