A Felkelő Nap Országának hazai megismeréséhez nagymértékben hozzájárult az 1867–68-as nyitás politikája, amely lehetővé tette, hogy e távoli szigetország kapcsolatokat találjon a nyugati civilizációval, szerkezetét, működését modernizálhassa, hagyományait megszűntetve megőrizhesse. Ettől kezdve a közvetett hazai ismeretek közvetlen tapasztalatokkal is bővültek, s a rokonszenvet erősítette az a tény, hogy a kiegyezés után Magyarország hasonló feladatok előtt állt. Ugrásszerűen megnőtt tehát a Japánnal foglalkozó írások száma, amelyek differenciált tartalommal látták el az érdeklődő olvasóközönséget. A magyarországi befogadás második időszakában keletkezett írások elsődleges szerzői a kor nemzetközi színvonalát képviselő hazai Távol-Kelet- és Japán-szakértők. Mellettük kaptak helyet azok az értelmiségiek, akiket e távoli civilizáció elbűvölt, lenyűgözött és tanulmányozására csábított, valamint a napi hajszában felszínen maradni kívánó újságírók – munkásságuk egyéb területein maguk is unikumok, mint például Ady Endre, Ignotus, Kosztolányi Dezső vagy Tóth Árpád –, s végül nem maradhattak ki a rajongók és az amatőrök sem.