„A romok nagy eszméket ébresztenek bennem. Minden elpusztul, megsemmisül, elmúlik. Egyedül a Föld marad még meg. Egyedül az idő tart még.” Diderot-nál kevesen tudták jobban átadni azt az érzést, amelyet a romok látványa ébreszt az emberben. De mi is a rom? Mikor tekinthetünk egy elpusztult épületet irodalmi és művészi értelemben is romnak? Hogyan változik a „romok poétikája” a francia forradalom pusztításainak hatására és alakul át a „romok esztétikájává”? Miként válik a romról való elmélkedés a társadalomkritika eszközévé? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a kötet, amely a felvilágosodástól a romantika koráig tartó időszak romszemléletének változásait tekinti át.