|
|
Letenyei László:
Településkutatás
[tankönyv és szöveggyűjtemény]
borító nagyban
borító nagyban |
Recenziók, könyvrészletek
Lukovich Tamás: Városi értékek, emberi érdekek. Könyvismertetés
Körmendy Imre: Előszó a Településkutatás c. könyvhöz
Körmendy Imre: Köszöntő a Településkutatás c. könyv bemutatójára.
Tartalomjegyzék
A 'Településkutatás' kötetek bevezetője (részletek)
Szerzők: Letenyei László (szerkesztő, az I. kötet szerzője), Csernák Boldizsár, Eranus Eliza, Futó Péter, Garamhegyi Ábel, Heltai Erzsébet, Kürtösi Zsófia, Láng Sarolta, Máth András, José Luis Molina, Rácz Attila, Pálinkó Éva, Sarah Pink, Teresa San Román, Szántó Zoltán, Szanyi Ágnes, Szathmári Milán, Szeszler Zsuzsa, Tarjányi József, Tompai Géza, Vicsek Lilla, Varga-Ötvös Béla, Vörös Miklós, és a fordítók: Erdődi Katalin, Földházi Erzsébet, Kállai Tibor
A 'Településkutatás' kötetek bevezetője (részletek)
A kézikönyv és a tanulmánygyűjtemény fejezetei
I. A társadalomtudományos vizsgálat
A kötet legelső fejezete azzal foglalkozik, mikor érdemes egy településen vagy kistérségben társadalomtudományos alapozó szaktanulmányt készíteni, illetve általában mi a szerepe a későbbiekben bemutatott módszereknek a településfejlesztési koncepció megalapozásában.
A szöveggyűjtemény I. fejezetében elsőként az Európa Tanács 1999/1260 rendeletét olvashatjuk, amely lefektette az unió fejlesztéssel kapcsolatos elveit. Ezt egészíti ki Futó Péter és Szeszler Zsuzsa írása, amely egyfajta fogódzót, szamárvezetőt nyújt a településfejlesztési koncepciók készítéséhez.
II. Kvalitatív és kvantitatív adatgyűjtési technikák ötvözése
A kötet második fejezete a túlnyomórészt kvantitatív módszertani képzésben részesülő hazai társadalomkutatók számára lehet érdekes. A fejezet arra hívja fel a figyelmet, hogy az adatgyűjtés két iskolája között nem lehet értékbeli különbséget tenni, egy helyi társadalom megismeréséhez a kvalitatív és kvantitatív technikák együttes alkalmazására van szükség.
A szöveggyűjtemény II. fejezetének első darabja az antropológusok generációit nevelő, nagy hatású pedagógus, Teresa San Román egyik előadása, amely a "tervezett" versus "spontán" kutatás és más kulcsfogalmak antropológiai jelentésének megvilágításával segít tisztázni a kvalitatív és kvantitatív módszerek együttes használatának kérdését. A másik szöveg egy kortárs amerikai szociológus, Alan Bryman munkája, aki hasonló gondolatokat fogalmaz meg. Gondolatmenete remélhetően közelebb áll a szociológián és közgazdaságtanon nevelkedett hazai olvasókhoz. Mindkét szöveg először jelenik meg magyar nyelven.
III. Résztvevő megfigyelés
A résztvevő megfigyelés a legismertebb és leggyakrabban használt módszertan a kulturális antropológiában. A módszert eleinte olyan társadalmak megismerésére alkalmazták, amelyekről a kutatók, úgymond, "semmit sem" tudtak. Az antropológia arra tanít, hogy napjaink hazai társadalmának sok sajátosságára érdemes úgy rácsodálkozni, mintha semmit sem tudnánk róla. A résztvevő megfigyelést elsősorban érzékeny kutatóknak ajánlom, akik a társadalom nagy és az emberek kis kérdéseit egyaránt fontosnak tartják.
A III. fejezet egyik szövege a módszer egyik "feltalálója", Bronislaw Mali-nowski 1922-ben megjelent könyvének bevezetője. Mint az elmélettörténeti kereteket felvázoló másik tanulmány szerzői, Vörös Miklós és Frida Balázs rámutatnak, a Malinowski-szöveg a híres antropológus módszertani ajánlásának tekinthető.
IV. Fókuszcsoportos interjú
Elsősorban a reklámszakmában divatos módszer, melyet - módszertani problémái miatt - társadalomtudományos kutatásokban ritkán használnak. A vizsgálat során a célcsoportot "reprezentáló" személyeket leültetik egy asztal köré (ők a fókuszcsoport), és egy kutató, az ún. moderátor nekik teszi fel a kérdéseket. A vizsgálat során nem csak az derül ki, hogy mi a válasz a kérdésünkre, de az is, hogy miért. Fontos információt hordozhatnak a vizsgálatban részt vevő személyek spontán reakciói is.
A szöveggyűjteménynek a fókuszcsoport-témakörhöz tartozó első szövege Robert K. Merton, Marjorie Fiske és Patricia L. Kendall 1956-ban megjelent, ma már klasszikusnak számító kötete (The Focussed Interview) két fejezetének magyar nyelvű kivonatolt fordítása. A másik szöveg szerzője Jenny Kitzinger, aki az interakciók jelentőségét hangsúlyozza a fókuszcsoportos vizsgálatban egy empirikus kutatás tapasztalatai alapján. Az utolsó írás - Vicsek Lillától - az eredményt befolyásoló különböző tényezőkről szól.
V. Interjú, kérdőív és adatbázisok gyűjtése - terepközeli módon
Jelen kötetnek nem célja, hogy akár az interjúzás, akár a kérdőívszerkesztés, a mintavétel, a statisztikai adatfeldolgozás módszertanához olyan részletes útmutatót nyújtson, mint a többi adatgyűjtési technikához. Mindezekről a módszerekről több kitűnő kézikönyvet olvashatunk magyarul. Egy hasonló részletességű bemutatás túlnyúlna jelen kötet terjedelmi korlátain. Az 5. fejezetet inkább kiegészítésnek szánjuk, melynek célja bemutatni, hogy miként interjúzhatunk és kérdőívezhetünk a terepmunka sajátos körülményei között. Ezek a kiegészítések olyan szakemberek számára hasznosak, akik már rendelkeznek tapasztalatokkal e három gyakran alkalmazott módszer használatában. A kevésbé gyakorlott kutatók és hallgatók figyelmébe a szöveggyűjteményt illetve az ajánlott irodalmat ajánlom a továbblépéshez.
A szöveggyűjtemény V. fejezetében Heltai Erzsébet és Tarjányi József munkája kéziratban már régóta létező, többek számára ismert, de nyomtatásban még meg nem jelent hiánypótló írás, amely elsősorban a szerzőpáros saját interjús tapasztalatira támaszkodik. A kiadás számára némileg átdolgozott szöveg elsősorban a mélyinterjú során elkövethető hibákkal foglalkozik, oldott, könnyen érthető stílusban. A másik szöveg a kérdőíves adatgyűjtés újabb technikáival foglalkozik, a személyes mellett a telefonos, internetes, postai és e-mailes valamint a számítógéppel támogatott interjúkkal. A szöveg szerzői, Eranus Eliza, Láng Sarolta, Máth András és Rácz Attila gyakorlati szakemberek, illetve tudományos karriert választott kutatók.
VI. Mentális térkép szerkesztése
Ha azt halljuk: térkép, akkor többnyire a földfelszín egy darabjának meghatározott méretarány szerint kicsinyített rajzára gondolunk. Ha viszont azt halljuk: középkori térkép, akkor nehezen böngészhető rajzolatok jutnak az eszünkbe, amelyen a rajzoló élethű portrékkal jelzi a vízi szörnyek és kutyafejű tatárok földjét. Ez utóbbihoz hasonló a mentális térkép, amely egy településre vagy térségre vonatkozó közös tudást gyűjti össze és ábrázolja. A mentális térkép szerkesztése - az eddigiektől eltérően - nem adatgyűjtési, hanem adatfeldolgozási, vagy még inkább interpretációs technika. Maga a térképvázlat (ha egyáltalán készítünk ilyent) csupán grafikai ábrázolása egy adatbázisnak, amelynek adatai például interjúkészítés vagy kérdőíves vizsgálat keretében gyűjthetők össze.
A szöveggyűjtemény VI. fejezetében két írás található, az első Roger Downs és David Stea 1977-ben megjelent népszerű tankönyvének részlete. Ez a tankönyv a mentális térképekkel foglalkozó egyik legkorábbi egyetemi jegyzet, és angolszász nyelvterületen elsősorban e könyv alapján ismerkedtek társadalomföldrajzosok generációi a kognitív térképezéssel. A másik szöveg hazai alkalmazott kutatásokat bemutató válogatás, közte Garamhegyi Ábel, Csernák Boldizsár, a csíkszeredai Kommunikációs Antropológia Munkacsoport, illetve Letenyei László és szerzőtársainak munkái.
VII. Kapcsolatháló-elemzés
A kapcsolatháló-elemzés napjainkban egyfajta tudományos divattá vált. A település- és térségfejlesztő szakmában is gyakran elhangzik az igény, hogy a különböző kisebb egységek (falvak, mikrorégiók, helyi vállalkozások, iskolák stb.) hálózatba szerveződve igyekezzenek megoldani kisebb-nagyobb gondjaikat. A nyilvánvalónak tűnő előnyök ellenére még mindig nagyon kevés kutató végez hálózati típusú kutatást. Ennek sok oka van: kevesen értenek az elemző eljárásokhoz, az adatfeldolgozáshoz új számítógépes szoftverekre van szükség, és kevés az ilyen jellegű megrendelés is. A fejezet ezen a helyzeten kíván segíteni. Keretes írásként José Luis Molina tankönyvének részlete olvasható, amely a kapcsolatháló-elemzés alkalmazásainak áttekintését adja.
A szöveggyűjtemény VII. fejezetében Szántó Zoltán elmélettörténeti és Kürtösi Zsófia módszertani jellegű írása található. A szövegek első közlések.
VIII. Interpretáció
Az adatok feltárásával és értelmezésével még nem zárult le a kutató munkája: át kell adnia tudását a megrendelőnek, azaz az önkormányzatnak vagy a kistérségi társulásnak. A kötet utolsó fejezete arra hívja fel a figyelmet, hogy a nem érthető, nem adekvát módon tolmácsolt tudás olyan, mintha nem is létezne. A fejezet néhány olyan gyakorlati tanácsot fogalmaz meg, amelyek segíthetik a társadalmi szaktanulmány hasznosulását. Kiemelt helyet foglal el a vizuális, azaz képi elemek szerepe az interpretáció során; ennek aktualitást ad, hogy a kép jellegű információk gyűjtése és továbbadása napjainkban technikailag egyre könnyebbé válik.
A társadalomtudományos tanulmány írójának szem előtt kell tartania, hogy javaslatait alkalmanként meg is fogadhatják. Ha javaslatai a társadalomtudományos koncepcióból kilépve átkerülnek a tervező asztalára, majd megvalósulás útjára lépnek, elengedhetetlen a monitoring, azaz annak ellenőrzése, hogy a javaslatok elérik-e a várt hatást.
A megszerzett tudás átadása, tolmácsolása mind az antropológiai, mind a szociológiai, mind pedig a közgazdasági irodalomban fontos helyet foglal el, ám az egyes diszciplínák képviselői egymástól eltérő módon gondolkodnak a kérdésről. A szöveggyűjtemény VIII. fejezete egy részletet tartalmaz Deirdre McCloskey: A közgazdaságtan retorikája c. könyvéből. A választott szövegrészlet nem csak a közgazdászok, hanem a szociológusok és az urbanista tervezők részére is megszívlelendő. A másik szöveget az antropológus Sarah Pink írta, témája a vizuális adatgyűjtés és interpretáció a társadalomtudományos kutatás során.
Hiánypótlás
A bemutatásra kerülő módszerek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy olyan módszerekről írjunk, amelyekről ma még nincs hozzáférhető gyakorlati útmutató irodalom Magyarországon.
Egyes módszerek bemutatásakor abból indultunk ki, hogy a magyar nyelvű olvasó még semmit nem olvashatott az adott módszertanról. Bár régóta létező gyakorlat, de még mindig hiányzik például a mentális térképezés vagy a kapcsolatháló-elemzés módszertani segédlete magyar nyelven - ezeknél a terület minél teljesebb körű, az alapoktól kezdődő bemutatására törekedtünk. Más kérdések kapcsán vannak bizonyos kézikönyvek magyar nyelven, de azok eltérő szemléletük vagy nem gyakorlatias jellegük miatt alkalmazott kutatások során nehezen használhatók.
Bár általában véve jelentős a hazai néprajzi-antropológiai, illetve a marketinges szakirodalom, nincs magyar nyelvű gyakorlatias kézikönyv a résztvevő megfigyelésről, és hiányzik a könyvpiacról a fókuszcsoportos vizsgálatokat kellő tudományos mélységben tárgyaló munka. Napjainkban a kutatók mindkét vizsgálati módszert elsősorban gyakorlat közben sajátíthatják el, hiszen az egyetemi oktatásban a módszertan "módszeres" megismerése gyakran háttérbe szorul a tudomány- és eszmetörténeti, illetve elméleti tendenciák javára. Az adott fejezetek ezekben az esetekben a magyarul már hozzáférhető irodalmakra gyakran utalva, azokra részben építve fejtik ki gondolataikat; a hozzáférhető irodalmakat a kilencedik fejezet ajánlott irodalmai között ismertetjük.
Végül, vannak olyan témák, amelyekről remek kézikönyvek találhatók magyarul. Például, kérdőívezés kapcsán elsősorban Earl Babbie (1965, 1995) munkája a kutatási eredmények átadása kapcsán pedig Szabó Katalin (2001) könyve alapvető kiindulópont lehet; ilyen esetekben jelen kötet csak arra vállalkozik, hogy a más munkákban leírtakat kiegészítse. Az ajánlott irodalmak ismerete ilyen esetekben elengedhetetlennek tűnik a jelen kötetben foglaltak pontos megértéséhez.
Az egyszerűsítésről
A dolgok sokszor másként festenek távolról és közelről. A Naprendszer egy távoli pontjáról tekintve a Föld egy golyó. A Holdról vizsgálva egy színes bolygó, míg egy repülőgépről letekintve egy egyenetlen felszín tűnik a szemünkbe. Ha az embereket kérdezzük, hogy mi a véleményük a Földről, többnyire társadalmi vagy környezeti kihívásokról fognak beszélni, és csak kevesen, vagy talán senki sem fogja azt mondani, hogy a Föld egy rücskös felszínű színes golyó.
Jelen kötet arra vállalkozott, hogy különböző tudományágak területéről merítve állítson össze egy egymásra épülő, egységesnek tűnő módszertant, amelyet követni lehet települések és térségek életének megismerésekor. Eltekintve attól, hogy a bemutatott módszereken kívül számos további adatgyűjtési és feldolgozási technika is a kötet oldalaira kívánkozna, belátható, hogy már a tárgyalandó módszerek esetében is csak dióhéjban, "távolról tekintve" mutathattuk be azok elméleti kereteit és metodikai megfontolásait. Érthető, ha sok olvasó úgy gondolja majd, hogy az egyes témákat részletesebben körül kellett volna járni; saját szakterülete felől tekintve minden egyes fejezet kiegészítésre szorulna. Valószínű például, hogy ha egy pszichológus átfutja a konstruktuivista megközelítések egy bekezdésben történő összefoglalását, vagy egy néprajzkutató elolvassa a kulturális antropológia másfél évszázadát másfél oldalban áttekintő vázlatot, akkor olyasmit gondol, hogy "hümm, a dolog azért ennél kicsit bonyolultabb". A kötet szerkesztésekor azonban ezzel épp ellentétes szemléletet követtem: az volt a kérdés, hogy miként lehet az egyes tudományágak fő kérdéseit a lehető legegyszerűbb módon bemutatni, azzal a céllal, hogy az eltérő diszciplínák keretei között nevelkedett szakemberek valamennyi módszert megérthessék és feldolgozhassák a maguk számára.
Jelen kötet egyik vezérgondolata, hogy a hétköznapi élet nincs tekintettel a diszciplináris határokra. Éppen ezért egy település vagy térség életének megismerésekor interdiszciplináris társadalomtudományos szemléletre van szükség. Gyakorlati szakemberként az a tapasztalatom, hogy egy közepes színvonalon elvégzett interdiszciplináris szemléletű, alkalmazott célú településkutatás jobban használható eredményeket hoz, mint egy kiváló, de saját szaktudománya keretein belül maradó vizsgálat. Az interdiszciplinaritás igénye bizonyos távolságtartást követel meg minden egyes diszciplínától, azok nyelvezetétől és saját értelmezésétől. A "közös nyelv" iránti igény miatt le kellett mondanom az egyes tudományágakra jellemző szakkifejezések és a szakmai retorikák elemeinek használatáról; ez viszont épp arra teremt lehetőséget, hogy az egyes technikák módszertani és elméleti megfontolásait a lehető legegyszerűbb módon adhassam közre.
Tartalomjegyzék
Még nincs közreadva!
Körmendy Imre: Köszöntő a Településkutatás című könyv bemutatójára
Nagy örömmel állok most itt önök előtt, mert ígéretes az alkalom, amelyért összesereglettünk. Magamról annyit, hogy építészmérnök a végzettségem és egy kétéves kitérővel 1975 óta településtervezéssel, városrendezéssel foglalkozom, előbb tizenegy évig, mint tervező, tizenhét éve, mint hivatalnok. Egyike vagyok tehát azoknak az építészeknek, szakmai szempontokat képviselőknek, akiket a most bemutatásra kerülő könyv szerzői kellően ostoroznak. Hogy mégis miért támogatta az általam vezetett részleg e mű megjelenését, ehhez mondok néhány rövid benyomást az életemből.
A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársaként több város és község rendezési terveit készítettem. Felvértezve az egyetemen és a tervező-intézetben tanultakkal, alapozva az Athéni Chartára, a kiadott segédletekre és jogszabályokra nagy lendülettel és önbizalommal vetettem bele magamat a feladatokba.
Kalocsán azzal szembesültem, hogy sokan a díszfákkal teleültetett kertet, a nem termő fákból álló utcai fasort úri huncutságnak tartották, s a város egyetlen valamirevaló közparkja az Érsekkert volt. Szekszárdon - kis túlzással - nem számított embernek az, akinek nem volt a város melletti dombokon szőlője: nem lehetett tartósan egy hivatalban sem anélkül tárgyalni, hogy hamarosan elő ne kerüljön a kérdés, mit kell manapság művelni a szőlőhegyen vagy télen a pincében. A tervező vállalatnál a rugalmas munkaidőben reggel fél hattól lehetett blokkolni, s kettőkor - ledolgozva az aznapi penzumot - sokan vették az irányt a hegy felé (gyakorta együtt az iskolából jövő gyerekkel). Minek zöldterület (közpark, közkert stb.) a városban, amikor ott a szőlőhegy? - kérdezték sokan. Egerben arra panaszkodtak az emberek, hogy milyen messze van a belváros. Budapestről jövet, ahol a Rákóczi úton vagy a Nagykörúton kilométereket sétál az ember üzletről üzletre, érthetetlen volt sokallni azt a nyolc-tízpercnyi gyaloglást. Egyik tervező társam egy településcsoport tervét készítette, s hogy érzékeltesse a távolságokat, egybevetette a várost s a tíz falut Budapest területével. Kiderült, hogy mindenestül beleférnek, s a pesti oldal távoli kerületei jóval messzebb fekszenek a városközponttól, mint a vidéki megyeszékhelyet övező települések. Micsoda botrány lett ebből!
Badacsonyban a rendezési tervek/tervezők igyekeztek védeni a belterületbe ékelődött egykori nagyobb szőlőbirtokokat (két-három hektár terület közepén egy-egy emeletes nagy házzal, amibe persze sokakat beköltöztettek az államosítás után), a helybéliek meg nem értették, hogy miért nem lehet azokat felparcellázni, s beépíteni. Miért "kell" a hegyoldalt fáradtságosan művelni, amikor eladásából (üdülőtelekként) húsz jó termésű év hasznát lehet beszedni?
Az egyik Tolna megyei kis faluban, a bejáráskor egy fűvel borított kertre figyeltem fel, amiben néhány kidőlt, megbillent sírkő állt. Az egykori temetőt övező sövény, a néhány idős fa, a csodálatos zöld fű és a régi emlékkövek az alkonyi napban mélyen megérintettek. A tervben az egykori szerb/délszláv temető helyi védelmét javasoltam. A társadalmi munkában a tanácselnöki tisztet betöltő középkorú férfi a tárgyalás után azt mondta, hogy gyerekként partizánosdit játszottak a temetőben, és a sírkövek jelentették a célt. A régi hosszú sváb házakat és az udvart lezáró keresztcsűröket értéktelennek tekintették, s helyette kockaházakat akartak építeni (a helyi műszaki értelmiség is azt mondta nekik, hogy annak sokkal kisebb a hő vesztesége). Mára szerencsére sok régi házat felújítottak, az esztergályozott fa tornácoszlopok tovább szolgálnak, az istálló és a kocsiszín is új funkciót kapott, a falusi túrizmus virul.
A szakmai és a helyben lakók szempontjai oly távol estek egymástól, hogy azt korábban elképzelni sem tudtam. Megértettem, hogy a legegyszerűbb szakmai evidencia sem magától értetődő egy laikus számára (és a népesség túlnyomó többsége laikus).
Szerencsém volt, mert a tervező vállalatnál egy olyan mester - Kálmán Lászlóné Ráduly Piroska - mellé kerültem, aki két évet dolgozott Finnországban (ösztöndíjjal a '60-as években), s aki a létező szocializmus zárt világában ablakot nyitott számomra egy más világra: oda, ahol azt gyakorolták, hogy egy terv értékelésekor ötven százalékig a szakmai (objektív) és ötven százalékig a szubjektív, emberi szempontokat vették figyelembe. Az általa megadott alap, s az előzőekben vázolt tapasztalatok nyitották ki a szememet arra, hogy valami nagyon hiányzik a szakmai képzésből és gyakorlatból.
A másik dolog, amit megemlítek, egy illúzió szertefoszlása. Ez nem annyira személyes, mint inkább társadalmi. A tudományokban az elmúlt évszázadokban egyre inkább teret nyert a meggyőződés, hogy az az igazi tudomány, ami a vizsgált jelenségeket le tudja írni matematikai formulákkal (a pozitivizmus a "társadalmi fizikát" is be kívánta vezetni). Ez odáig fajult, hogy írók életművét kezdték ízekre szedni, s az általuk használt hangok számából és jellegéből (lágy vagy kemény) próbáltak következtetést levonni művészetükről. Hasonló problémákkal küzd minden olyan szakterület, ahol emberek véleményét akarják megismerni. Részben azért, mert a "műszer" - a kérdezőbiztos, adatfelvevő, kérdőív stb. - "tehetetlensége" és hatása a válaszadóra nagymértékben befolyásolja az eredményt, továbbá annak közzététele visszahat a vizsgált jelenségre (azaz mire felhasználjuk, már nem igaz).
Az illúzió szertefoszlott, mert a tudomány egyrészt nem tudott az ember alapvető kérdéseire és gondjaira kielégítő választ adni, s a matematika mindent áthatása sem segített érdemben közelebb jutni a dolgok lényegéhez.
Ezek a problémák erősítették meg bennem az elhatározást, hogy támogassam egy ilyen könyv megjelenését, tudva, hogy valószínűleg ezek a módszerek sem tökéletesek, de hozzájárulhatnak ahhoz, hogy szót értsünk azokkal, akik számára tervezünk, építünk.
Ezekkel a gondolatokkal köszöntök minden jelenlévőt, s kívánom, hogy mindannyian hasznosítsák a Településkutatás két kötetét, s örömüket leljék benne.
Köszönöm figyelmüket.
Budapest, 2005. június 7.
Körmendy Imre: Előszó a Településkutatás c. könyvhöz
"Letenyei László könyve és a szöveggyűjtemény néhány korszerű társadalomtudományos utat és módot vázol fel, amelyen járva eredményesebben vonhatjuk be a helyi lakosságot települési tervezői munkába, illetve ellenőrizhetjük készülőfélben lévő terveink várható fogadtatását és hosszú távú hatásait.
Szokatlannak tűnhet a tisztelt olvasó számára, hogy egy építész dominanciájú szakma hivatala efféle könyv kiadását támogatja, de könnyen belátható, hogy a településtervezés elsősorban társadalmi, és csak másodsorban műszaki kérdés. Az urbanisták mindig is büszkén vallották, hogy szakmájuk interdiszciplináris, méltó és igazságos tehát, hogy megtegyük a szükséges nyitást e téren is.
Reményeink szerint a különböző szakterületek közötti együttműködés tovább fog folytatódni, sőt bővülni, hogy a Széchenyi István által leírtak mindannyiunk tapasztalatává válhassanak: "Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen."
Körmendy Imre főosztályvezető
Országos Lakás és Építésügyi Hivatal Településrendezési Főosztály
Lukovich Tamás: Városi értékek, emberi érdekek. Könyvismertetés
Megjelenés ideje: 2005
Társkiadó: L'Harmattan
A két kötet bolti ára: 6000 Ft
|
|
|
|
